Mi másról is írhatnék a miniszoknya világnapján, mint a tavaszról?
Mi magyarok finnugorként a vetéshez kötjük a tav-aszt, az angolszász kultúrában rugóként pattannak ki a hajtások, mint ahogy a néhai Jerry Spring-er talkshowjában lőttek ki székükből az egymásnak feszülő közönség tagjai. Hogy a szlávok most inkább vidámnak vagy korainak tartják ezt az évszakot, arról a vesz-na szó eredetén filozofálgatók maguk sem tudnak megegyezni.
Egy a lényeg, jön!
A héten többször is kacagtak rajtam a tavaszi napsugarak, és mindenkin, aki a téli kabátokat nagy hévvel március elején elpakolva mellényben fagyoskodott az utcán. Nem baj, pygmalion hatásra gyúrok: hátha egy kis támogatással a tavasz is elhiszi magáról, hogy képes megérkezni így március végén. Az állatok biztosak benne: a gólyák sorra jönnek, a fecskék is érkeznek lassan, hozzánk biztosan jöhetnek, új fészkekkel készültünk fogadásukra megyeszerte. A növények is bizakodók: a biciklitároló térkövei között kósza tulipánok törtek utat. Mi emberek meg szimplán optimisták vagyunk, mint én is, aki a héten egy alkalommal (majdnem mini)szoknyában is voltam, hozzáteszem,
sietve közlekedtem.
Minden évszaknak megvan a maga dinamikája. Amíg télen fogadkozunk, hogy mostantól minden más lesz, új év, új élet, addig tavasszal óhatatlanul is megújulunk – új frizurát kapnak a megmetszett gyümölcsfák, a régi-új kapcsolatokat kisimítva kiülős helyekre szervezzük a munkaebédet, színek után kutatva lecseréljük a ruhatárunkat. Mentális feljegyzés: tortasütés előtt még pörgessem át a JóPont Adományboltot, hátha
látok valami léleksimogatót a webáruházban.
Ezzel fel is függesztem ezt a bejegyzést, mert eszembe jut, miért ültem le a gép elé: tortareceptet kell keresnem, mert édesapám is ezen a jeles napon született. Igaz, megköszönteni most nem tudjuk személyesen, de legalább sokat fogunk rá gondolni, miközben a tiszteletére sütött tortát eszegetjük a napsütötte teraszunkon -
