A JóPont csapatába kis félősen, nem túl hangosan, de elkezdtünk az utóbbi időben önkéntes segítőket keresni. Azt nem ecsetelném nektek, hogy milyen szuper feladatokon és milyen remek csapattal szerezhetitek meg első tapasztalat csomagjaitokat a munka világában, mert arról már szólt külön posztunk, hogy mennyire szeretjük ezt a JóPontos csapatot és ezt a hivatást!
Most inkább arról mesélnék nektek, hogy nekem mit adott életem során, amikor önkéntes munkára = bizony bizony sokszor kemény munkára adtam a fejem cserébe elvárt anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Isten fizesse meg! Szokták mondani, amikor valamit ingyen várnak tőled. Nem kell aggódni, mindig meg is fizeti.
Nem akarok itt a korommal és megélt tapasztalataimmal menőzni, de az én sulis éveim alatt még nem volt kötelező önkéntes szolgálat, teljesen elvetemültnek kellett lenned, hogy ilyen helyzetben találd magad akkoriban. Szerintetek nekem sikerült?
Életem során többször is kidobott magából az osztály, a közösség, legyél csak te a DÖK-ös, HÖK-ös, KB tag (diákönkormányzat, hallgatói önkormányzat, kollégiumi bizottság), ezek olyan önkéntesen végzett tevékenységek általában, amikkel sok pluszmunka és szívás, de nagyon jó társaság, megismert emberek, tehát végkimenetelként társadalmi tőke jár.
Céges önkéntesprogramokon részt venni is szuper, ha a munkahelyed értelmes dologra fordítja az ilyesmit, remek csapatépítés, kimozdulás a hétköznapi taposómalomból, és segítség egy szervezetnek, ha még csak 1-2 napról is van szó évente, de 50-100 ember meg tud mozgatni pár talicska földet ennyi idő alatt, még ha elpuhult irodista is.
Ezek a napok sok munkahelyen szabadon is felhasználhatóak, elmehetsz kutyamenhelyre sétáltatni, ételt osztani, honlapot fejleszteni civil szervezetnek, bármit.
Az első komolyabb önkéntes munkám egy szakmai konferencia szervezésében volt, szervezetfejlesztők nemzetközi konferenciája, ODWS 2010. Azóta is visszasírom azt a profizmust, mindent, amit projektmenedzsmentről, rendezvényszervezésről, kommunikációról, hatékonyan, örömmel és emberségesen működő csapatokról tudok, vagy tudni vélek, azt ott tanultam. Egy nagyon sikeres, többszáz résztvevőt megszólító szakmai esemény részese lehettem egyetemistaként és a majd 50 szervező közül a 90%-a nem kapott a több hónapi munkáért egy petákot sem.
Aztán amikor 27 évesen életnemtudommilyenszakaszi válságba kerültem, fogtam magam és a kutyám és farmokon végzett önkéntes munkával nekiindultam a világnak, vagyis Európának. Gyomláltam, lószart lapátoltam, sajtot készítettem, kutyákat és szamarakat sétáltattam, fesztivált építettem, közben kicsit zarándokoltam. DE! Megtanultam sushit tekerni, chapatit sütni, Zala összes vad-és gyógynövényét felismerni, land artot készíteni, komposztbudit építeni, uborkát keserítetleníteni, az állatokkal bánni, pár szót olaszul, szlovénül (főleg káromkodni), sokat spanyolul, néhányat hollandul, jurtát építeni, olivát fermentálni, carbonarat készíteni, de igazi jót, lovagolni, kutyát idomítani és lovat és szamarat is, türelmesnek, kitartónak, kíváncsinak lenni, mindig menni, meg nem állni, a jég hátán is bárhol megélni.
Önkénteskedj, sosem tudhatod, mivel ajándékoz meg közben az élet!
