Az önzés is lehet jó pont?
Karácsony előtt lehet, hogy arról kellene írnom nektek ebben a blogban, hogy az önzetlenség, az adományozás, mások segítése a lehető legnemesebb lezárása egy évnek, és ezt hányféleképpen teheted meg – akár csupán a JóPonttal karöltve. De nem erről fogok.
Év vége felé átjárja a szíveket a hála és gondolatainkkal, cselekedeteinkkel is szívesebben fordulunk mások felé. Hála az égnek, hogy így van! Bár így lenne egész évben!
De most épp az ellenkező oldalról szeretném megközelíteni ennek az évnek a végét.
Mikor voltál, kedves olvasó utoljára önző? Mikor hajlott magad felé kezed, mint minden szentnek, ahelyett, hogy a gyermekeid, családod, a szeretteid, barátaid, ügyfeleid, klienseid, főnökeid -tehát MÁSOK- igényeit helyezd a sajátjaid elé?
E sorok írójának van egy bakancslistája. Nektek van? A nagysikerű film megnézése után (az milyen világban lehet rossz film, amiben Morgan Freeman és Jack Nicholson szerepel együtt??) nem tehettem mást, elkezdtem papírra, vagyis excelbe vetni, mik azok a dolgok, amiket még az életben meg kell tennem, tanulnom, mik azok a helyek, amiket látni szeretnék, mielőtt jobb létre szenderülök. Persze a hindu filozófia szerint, ha valamit nagyon nem rontok el ebben az életben, folytathatom a megvalósítást a következőben, de mégiscsak úgy lenne kerek, ha még itt a B oldal kezdetével kicsit rákapcsolnék a listaelemek kipipálására.
Most 85 soros a táblázat, tehát még van hely 15 ötletnek, ami felkerülhet, ne aggódjatok – ezen sem! Sokáig kishitűen és csak óvatosan jegyezgettem le az álmokat: hát azért nem lenne rossz megtanulni víz alatt úszni, vagy kipróbálni milyen dombházban élni, megtanulni zoknit kötni, vagy Pereccel szarvasgombát keresni, részt venni egy flashmobon, kikutatni a családfám, vitorlázni, vagy laser tag-ezni… Azért mind a 85-öt nem sorolom fel most, de érzitek már azért? Aztán felbátorodtam, ahogy a kisgyerekes anyaság buboréka után újra kinyitottam a világom, most már minden kontinensről van legalább egy célpont, amit úgy érzem látnom kell még ebben az életben. Rajta van, hogy szeretnék megtanulni fejen állni, tűzzsonglőrködni és utcanévtáblán látni a nevemet. Ennél alább már nem is adnám, meg aztán, ha egyszer veszek is egy szelvényt és elviszem a lottófőnyereményt, ne álljak ott tanácstalanul, mint Bálám szamara, hogy na akkor most mire költsem a milliárdjaimat? Ugye?!
A teljesített tételek listája még mindig töredéke a teljesnek, de megtanultam SUP-ozni, repültem kisgépen, láttam a Cirque de Soleilt élőben, jártam Ázsiában és van tetoválásom. Elég jó eséllyel lehet még raszta hajam és lakhatok a tenger vagy az óceán partján, talán még Dél-Amerikába is eljuthatok összespórolt kis nyugdíjamból, vagy legalább egy lakóautóval – vagy szamárháton - Portugáliába az el Caminora. Mindkettő rajta van! Felépíthetek még valamit a saját kezemmel és flamenco ruhában is járhatom Sevilla utcáit Semana Santa idején, vagy végigjárhatom jó eséllyel a Két túrát.
Azt nem tudom, valóban fogom-e látni az Amazonast, vagy Risikesben a Gangeszba merülni, TED talk-ot tartani, vagy könyvet írni, hatalmas hullámvasúton ülni vagy szabadesni …
Ehhez mind kell egy kis önzőség, önmagunkba vetett hit és szándék is. Amit mondani akarok ezzel az csak az, hogy az álmokat nem szabad feladni, vagy meg sem álmodni, csak azért, mert az adott pillanatban lehetetlennek tűnnek. Le kell írni, majd szép lassan - vagy jó gyorsan - megvalósítani.
Így utaztam el 3 hétre Indiába, úgy, hogy nem sokkal előtte úgy tűnt, hogy sem anyagilag, sem időbeosztásban, sem sehogysem, engedhetem ezt meg magamnak. Mégis megengedte nekem a családom, akik csodálatosan megoldották nélkülem az életüket, sőt még a jószágaimra is vigyáztak, nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem szívvel-lélekkel; megoldották a kollegáim; felsorakozott az univerzum, hogy minden esély ellenére megvalósulhasson ez az álmom.
És visszakanyarodnak a gondolataim oda, hogy mennyire azon szerencsések közé tartozom, akiknek járhatnak ilyen gondolatok a fejében – egy átlagos közép-európai nő fejében - és kötelességem ott segíteni, ahol tudok a hétköznapokban azokon, akiknek más lapokat osztottak erre az életre. Odaállni olyan ügyek mellé, amik mellé úgy érzem, érdemes.
Közben meg mindannyiótokat bíztatlak arra, hogy a saját életetek és lehetőségeitek kereteiben álmodjatok, tervezzetek és alkossatok, váltsatok valóra! Mert enélkül nem sok értelme van, attól senki nem lesz a környezetünkben kevesebb, ha mi magunk ilyen élményekkel többek leszünk. Vagy akár csak attól, hogy megengedjük magunknak, hogy a karácsonyi halászlét idén más készítse el – ne adj isten rendeljük valahonnan!
Ha pedig valamilyen formában hozzájárulnátok Heti Betevővel közös ételosztásunkhoz 12.22-én a Prohászka utcai boltunk előtt, tudjátok hol találtok, ezt a végéről nem hagyhattam ki.
Áldott Ünnepeket, karácsonyvárást és Adventet kívánok mindenkinek!
Szeretettel:
Jócsák Évi
