ünnep

Tegnap kimentünk a gárdonyi karácsonyváróra a szarvas szobornál lévő színpadhoz. A jövő heti ételosztáson a 150 adag meleg étel mellé 150 tisztasági csomag kiosztását is vállaltuk, ezért kis csomagokat készítettünk össze rászoruló nőknek, férfiaknak és gyerekeknek, amiket a támogatók saját kezűleg helyezhettek el egy nagy ajándékdobozba.

Karácsony előtt lehet, hogy arról kellene írnom nektek ebben a blogban, hogy az önzetlenség, az adományozás, mások segítése a lehető legnemesebb lezárása egy évnek, és ezt hányféleképpen teheted meg – akár csupán a JóPonttal karöltve. De nem erről fogok.

Évente egyre kevesebben nyitottak mások megsegítésére. Egyre kevesebb a cipősdoboz adományozó. A megszorítást mindenki a másokkal való törődés megnyirbálásával kezdi. Nagyvállalati és egyéni szinten egyaránt. Mindenki bízik a segély – és civil szervezetekben. És mi kitartartóak vagyunk, elszántak vagyunk … de nem vagyunk varázslók.

A mi kis GirlPowerünk távolról szemlélve sziklaszilárd családanyák bivalyerős kötelékének tűnhet, de ez természetesen nem mindig és nem egyforma mértékben helytálló. Lássuk, kikre támaszkodhatunk!

A héten a 11évesem azzal a kérdéssel támadott meg, hogy miért ünnepeljük a névnapokat? Mióta beszélni tud, olyan kérdéseket tesz fel néha, amihez egy guglibácsi keresés nem elég, hanem hiteles források felkutatása és esszéírás következik, vagy a jólbevált ’nem tudom, nézz utána, erre is lehet használni a képernyőidőt’ vagy legvégső esetben a ’kérdezd meg apádat’!